Emberekről oly' sokat írtam már, legyen egy kicsit szó állatos kalandokról is!
Na nem úgy, hogy milyen finom steaket meg birkaperkeltet ettünk, hanem igazi, élő állatokról (élőállatokról) mesélek. :)
Onnan kezdem, hogy Urszuszka régóta rágta a fülemet, hogy vigyem el kisbárányokat simogatni. Ez neki ilyen dolog, hogy ami kicsi, aranyos, netán "fluffy" azt élete kockáztatása árán is meg akarja gyömöszölni.
Szóval elkocsikáztunk egy közeli látványfarmra, nem is tudom, mi ennek a rendes neve, olyasmi mint az állatkert, csak nem zsiráf van meg strucc, hanem disznó meg tyúk.
Szerencsénkre volt készleten 7-8 kisbárány, direkt ilyen abajgatási célokra beszerezve, a fő célcsoport mondjuk inkább az óvodás korosztály, de mivel épp az időtájt kevesen voltak, a néni intézett nekünk egy privát látogatást, Urszuszka, én, a kisbárányok és öt perc gátlásoktól mentes ismerkedés. :) A cipőfűzőm például hallatlanul szimpatikus volt nekik.
Később visszatértünk a délutáni etetésre, amikor a látogató kisgyerekek kaptak egy-egy tejesüveg és abból cumizták ki a barik a tejet, megdöbbentően mohón és gyorsan.
Volt ott még a farmon minden cukiság, kismalacok, tengerimalacok, kecskék, lovak, pulyka, páva meg kevésbé őshonos fajok, mint például alpaka. Csupa olyan, ami nekem, párnás kezű budai úrigyereknek érdekesség. Kiskoromban még valami állatokkal foglalkozó valami akartam lenni, például kutyatenyésztő.
A látogatás végeztével beültünk egy pubba egy traditional sunday carvery-re, kivételesen finom steaket és yorkshire puddingot ettünk, ami végre felülírta bennem a régi rossz emléket, miszerint a yorkshire pudding száraz és ehetetlen valami. Na csak elkanyarodtam az állatos témától.
Kettes számú állatos élmény az agárverseny, ez is ugye elég tipikus british sport, van vagy huszonöt stadion országszerte, Hungariban meg talán egy. Hatalmas hangulat, lehet nézni a pálya mellől, vagy bentről a két szintes épületből vacsorázás közben, vagy az ezernyi képernyő egyikén. Elég vacak nyúlós idő volt aznap, gondoltam alig lesznek, de tévedtem, hatalmas partihangulat, az emberek de főleg a nők úgy kiöltözve, mintha elitdiszkóba mennének. Gondolom egy részüknek inkább a társaság a lényeg és a kutyák futkosása inkább csak aláfestés.
Kb. 20 percenként megy egy futam, egy este összesen 12, futamonként 6 agárral, egy kutya csak egyszer fut egy este. A bejáratnál a kezünkbe nyomtak egy füzetkét a menetrenddel, statisztikákkal, hogy segítség a fogadókat, mondanom sem kell még este is a rövidítéseket gugliztam.
Na megnéztük az első futamot teszt jelleggel, az egyik kutyus még a rajt előtt a füvön kullantott egyet, mondom tutira az fog nyerni. Persze hogy az nyert, levontam a tudományos igényű tanulságot, miszerint a kutya könnyebb lett, ezáltal gyorsabban szalad.
A következő futamra már fogadtunk, nagyon simán megy, mindkét szinten van hat pénztáros(?), fölöttük a képernyőkön mennek az oddsok. 5 fontokat tettünk fel, sokkal izgalmasabb téttel nézni (ez amúgy általában igaz bármilyen sporteseményre, bár nem szoktam fogadni). Tétre, helyre, befutóra Vágó úr! :)
Aztán a sikerélmény sem maradt el, az egyiken eltaláltam a futamgyőztest, nyertem egy húszast, meg még kétszer pár fontot, szóval összességében kihoztuk nullszaldóra, beleszámítva a teát meg a sült krumplit.
Előtte nem igazán kedveltük az agarat mint fajtát, de ahogy az ember nézegeti őket, rájön hogy igazából cukik. Sőt mintha azóta többet is látnánk az utcákon, vicces ez a szelektív látás. Urszuszka azóta agarat szeretne simogatni.
Sajnos azzal a negatív dologgal is szembesültünk, hogy mivel az agarak öt évesen már túl vannak a fénykorukon és a tenyésztők nem igazán akarják eltartani őket, simán leöldösik őket, ami nagyon nem szép dolog. Azóta van olyan kezdeményezés, hogy örökbe adják őket, remélem sokat sikerül megmenteni. Állítólag gyorsaságuk ellenére nincs is akkora mozgásigényük, "the fastest coach potato", vagyik a leggyorsabb kanapélakók.
Egy kis ízelítő, a videón egy 2010-es döntője látható, ráadásul magyar vonatkozás is van, a második helyezett Lyreen Mover edzője magyar, a győztes Bandicoot Tipoki lett, érdemes figyelni a neveket, iszonyat vicces/idétlen neveket bírnak adni a kutyákoknak. :)
Harmadikként következzen a kedvenc étterem/pub kertjében lebzselő nyúlcsalád, a terasz alatt laknak és egész nap a füvet legelgetik. Sajnos nem engedik magukhoz közel az embereket, még ha mégoly békés szándékkal is érkezünk.
Urszuszka természetesen megőrül azért, hogy megdögönyözhesse őket.
Majd nézek ebayen apró kábítólövedéket nyulakhoz. :) Vagy kloroformos salátalevéllel elkábítom őket.
Negyedikként pedig a kedves és aranyos állatok helyett a buta és agresszív állatokról írok, mint például liba.
Úgy alakult ugyanis, hogy nyugodt és egyszerű életünket beárnyékolta a tollas szárnyak suhogása.
Van ugyanis a háztömbünk mellett egy folyó holtág, ahol tavasz végén felbukkant néhány kacsapár, egy hattyúpár meg egy szingli vadliba két kicsinyével. Meg vannak ott még ilyen kis fekete vízimadarak, akik nagyon gyorsan tudnak tupuzni, azoknak is lettek kicsinyeik, azok nagyon cukik voltak.
Mit szeret az ember csinálni, ha aranyos kismadarakat lát? Meg akarja őket dobálni kenyérrel. Urszuszka gyanútlanul odament a libacsaládhoz némi pár napos kenyérrel, hogy majd itt etetés lesz. Akkor lett számára gyanús a dolog, amikor a liba leszegett fejjel gyors léptekkel haladt felé és már túlhaladt a kenyérzónán. Urszuszka számára ekkor lett világos, hogy a liba a vérére szomjazik és futva elhagyta a helyszínt.
Később én is próbára tettem a bátorságom, futás lett a vége annak is. Aztán már kárörvendve figyeltük, ha valaki a liba területén próbált átsétálni gyanútlanul, aminek nadrágszárcsipkedés és általában menekülés volt a vége.
Egyik reggel bejött a liba a háztömb parkolójába, másik reggel megtámadta a buszra várakozókat, meg a buszról leszállókat.
Később olyan is volt, hogy a hattyúk fent álldogáltak a ház ajtaja előtt, ahonnan valaki etette őket, a folyónál a kacsák, liba meg sehol. Ezen felbátorodva dobáltunk egy kis kenyeret a kacsáknak, akik elégedetten hápogtak. Erre a hattyúk is felénk indultak, aminél elkezdtünk kicsit izgulni, mert a hattyúnál az a jó felállás, ha ők bent vannak a vízben, mi meg a parton. A hattyú azért elég nagy és bár nem voltak rossz tapasztalataink, nem akartuk letesztelni, hogy milyenek ha közel vannak. És ekkor bizsergett a pókösztönöm, a szemem sarkából mozgást észleltem, a liba!! Rajtunk ütött hátulról, elkiáltottam magam, Urszuszka nekiiramodott, a liba őt vette célba, még fel is repült! Hazáig meg sem álltunk, Urszuszka hátra sem nézett. Persze úgy kell nekünk, minek hívjuk ki a sorsot magunk ellen.
Urszuszka azóta libamájat szeretne enni friss kenyérrel.
The Ferocious Fowl
Update: még több vadállatok! :) A bejegyzés írása után egy nappal ellátogattunk Raby Castle-be, hatalmas csodaszép kastély, gyönyörű kerttel és egy hatalmas füves terület szarvasokkal! Egészen közel tudtunk hozzájuk menni, kb. 20 méterre, egészen hozzászokhattak az emberek jelenlétéhez. Persze megsimogatni őket azért kihívás lenne. A bejáratnál felhívták a figyelmünket, hogy ha szarvasborjat látunk egyedül a fűben, ne menjünk oda megsimogatni, mert emberszaga lesz és akkor az anyuka nem megy vissza hozzá vagy valami ilyesmi. Ilyen egyedül kuporgó borjat végül is nem láttunk, szóval nem tudtuk letesztelni az akaraterőnket. :)
Utolsó kommentek