Helló-halló,
a nagy csend azért volt, mert bő egy hetet odaát töltöttünk a Goulash hazájában (magyarul hazamentünk megölelgetni anyukáinkat). De most visszajöttünk és hajlandóak vagyunk ontani a posztokat magunkból!
Nagyon jó volt otthon lenni, számomra olyan volt, mintha csak álmodtam volna az egész Angliát, Bootsostul, Yorkshire puddingostul.
Ettünk jóféle "Anyád vár" menüt (húsleves, rántott hús), csirkepörit nokival, túrós tésztát szalonnapörccel, palacsintát és sok más finomságot! Elmondtuk ugyanazokat a dolgokat napjában háromszor, rengeteget piáltam koccintottunk, kölcsönautókat vezettünk, esküvős dolgokat intéztünk és rengeteget nevettünk meg aludtunk. Tömény hét volt, kérem.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy féregként porban csúszva esedezzek bocsánatért azoktól, akikkel nem tudtam találkozni, vagy még rosszabb, megígértem és úgy nem találkoztam! Még legalább egy hét kellett volna, de nem volt annyi szabadságom.
Sebaj, júniusban újra megpróbáljuk! ;)
Egyébként jól meg is bűnhődtünk hazafelé, igazi horror trip volt. Röviden: A Wizzair Budapest-London Luton járata hajnali 6-kor indul, tehát 3-kor már kelni kell. Ez ugye önmagában elég vacak. A repüléssel szerencsére nem volt gond, volt ülőhelyünk. :) (És még idefele vettem nyakpárnát, életem legjobb befektetése!)
Ami utána jött, az volt a szopóág. Majdnem egy órát vártunk az útlevél ellenőrzéshez, akkora volt a tömeg. Emiatt majdnem lekéstük a városba tartó buszt, amin a fejünk fölötti hangszóróból üvöltött valami retro rádió. Kikapcsolni nem mertem, mert a konzolon csak egy bazi nagy sárga STOP gomb volt, és nem akartam kipróbálni, hogy az most csak leszállásjelző vagy leállítja a busz motorját. (Mondom, kb. négy óra alvás volt mögöttünk. De legalább fejenként.)
A Kings Crosson jött a feketeleves: a jegyünkhöz nem járt helyjegy, csak rengeteg utastárs. Máskor majd nem foglalunk jegyet az utolsó héten, így is 100(!) font volt darabja és ülhettünk a folyósón a vécé előtt a táskáinkon, minden vécére menőnek vigyázállással tisztelegve. A vonat ráadásul késett is, emiatt lekéstük a csatlakozásokat, az utolsó pár kilométert így taxival tettük meg.
Így délután háromra fáradtan és szegényen meg is érkeztünk a rettentően hideg lakásba. :)
(Személyes élmény: érdekes volt, hogy amikor megláttam a házunkat, elöntött a hazaérkeztem érzés. Úgy látszik, az agyam szerint is kétlaki vagyok.)
Maradjatok velünk, hamarosan megtudhatjátok, lesz-e urszuszkának munkája, milyen a mókusokat etetni a St. James's Parkban, illetve hogy mi szerepel a háziorvosi regisztráló űrlapon...
Ja, és Angliában nincs névnap sem. ;)
Utolsó kommentek