May the twenty-fourth be with you

Mivel jók voltatok, elmesélem az eheti történéseket.
Vasárnap a Chiquito nevű mexikói étteremben ettünk, aztán megnéztük moziban a Black Swant. A kaja szuperjó volt, a film is tetszett, bár kényes lelkűeknek nem javasolt. Fajitát meg burritot ettünk, Margarita koktéllal kísérve, ollé.

Na de ami hétfőn jött, az még különlegesebb volt, hartlepooli barátaink meghívására egy japán teppan-yaki étterembe mentünk vacsorázni.
Hát ott az ember csak kapkodja a fejét, szó szerint.
Bevallom, nekem eddig a japán étteremről a szusi bár jutott eszembe, a szusiról meg nyers hal rizzsel, algába csavarva (makizushi). Ez kb. olyasmi előítélet, mint hogy magyar konyha = gulyásleves.
A teppanyaki lényege, hogy a szakács a vendégek előtt készíti el az ételeket egy gázfűtésű acéllapon, mindenféle akrobatikus elemekkel színesítve a produkciót; afféle látványkonyha. Így elsőre nagyon élvezetes, mindenki meredten bámult, aki nem, az videózta. Egyébként a youtube tele van ilyesmi videókkal, érdemes beletekerni némelyikbe.
Kb. 20 fős társaságunk volt (páran angolok, a többség magyar), így ránk két szakács is jutott. 15 fontért volt a menü, ez magában foglalt egy előételt (valami zöldségsaláta ezersziget-öntettel), egy mizo szója levest (sokan fújoztak körülöttem, én azért betoltam az egészet, jó zsíros-olajos lé), meg volt gomba bundában (hasonló a mi rántott gombánkhoz), rákszirmok meg persze a szakács által sütött húsok, csirke, marha, tengeri lények, meg persze rizs.
Italt mindenki magának, a főszervező mindenkinek rendelt egy kör szakét, meg persze mi is vettünk utána még magunknak. A szaké érdekes dolog, hívják rizspálinkának is meg rizsbornak is. Az igazság az, hogy bornak erős, pálinkának gyenge, olyan 15-18 alkoholfokos. Melegen szolgálják fel, ilyen kis kb. 2 deciliteres porcelán flaskában.
A szaga nem kellemes számomra, az íze viszont elég jó. Azt mondják, hogy alattomosan tud beütni, megiszik az ember négyet anélkül. hogy érezne valamit, az ötödik után meg fejre áll, nos, ez velünk nem történt meg, lehet hogy a kaja felszívta.
A szakácsok megkezdték a ténykedést, elég hatásvadász módon azzal kezdve, hogy felgyújtották az egész sütőlapot, jó méteres lángcsóvát előidézve, aztán felvágták az alapanyagokat, de mindeközben zsonglőrködnek a fűszertartókkal, dobolnak a spatulákkal meg késekkel, zsonglőrködnek a tojásokkal, olcsó poénokat sütögetnek idétlen japán akcentussal, majd kihívtak vendégeket tojást dobálni a fejükre helyezett sapkába meg falatkákat dobálnak a vendégek szájába, de mindez rettentő szórakoztató és mulatságos, közben persze az emberek tolják magukba a falatkákat, simán elmegy két-három óra így. Ja, persze minden vendégnek kötény jár, nehogy egy elszabadult polipcsáp összepacázza a szép ruhácskáját. :) És természetesen pálcikákkal ettünk, de legalább nem japánülésben.


















Volt egy kedvencem, a teriyaki szószos csirke meg marha, az nagyon fincsi volt.
Desszert már nem is kellett ezek után, csak egy jó alapos ruhamosás...
Más asztaloknál ahol csak ketten ültek, ott is ugyanúgy ment a szórakoztatás, zsonglőrködés; azon viccelődtem, hogy ha egyedül bemegyek ebédszünetre egy fél órára, akkor is kell vajon tojást dobálni a sapkámba, felgyújtja a főzőlapot meg hajigál-e falatokat a számba a szakács? :)