Na szóval már itt vagyok egy ideje, jóformán már megyek is haza, írni meg még nem írtam egy bötüt sem, ideje elkezdeni, na.

Előzményekről most nem írok, majd talán máskor.

Mi történt eddig? Hát először is iderepültem. Pontosabban Lutonba, mindez történt hétfőn hajnali 6-kor, azt terveztem, hogy majd alszom a repülőn, de egy nagy frászt! ezek a fapadosok annyira zsúfoltak ülésekkel, hogy csoda hogy nem kap mindenki trombózist. Tényleg semmi hely nincs, és a középső ülésen ültem (=feszengtem), ugyebár 2X3 ülés van egy sorban, akik ketten a folyosó mellett ülnek, azoknak jó, mert ki tudják nyújtani a lábukat. Akik ketten az ablak mellett ülnek, azoknak jó, mert neki tudják dönteni a fejüket az oldalfalnak. Akik a középső ülésen ülnek, azoknak nem jó. Mindezt két és fél óráig, ti. ilyen messze van repülővel London-Luton.

A rajongói klubom két legelszántabb tagja kísért ki a reptérre, hálámat leróvom alkalmasint, volt nagy sírás-rívás, nagy űrt hagytam hátra, meg némi mosatlant. :)
Nekik most nehezebb volt az átmeneti búcsú, mert rám kalandok vártak itten, rájuk meg az üres lakás, de kitartás! Jön még kutyára teherautó.

Egyébként egy szintén gyógyszerész lánnyal utaztam együtt, Vikivel, nagyon örültünk egymásnak, mert legalább az elején volt kivel beszélgetni magyarul, ő egyébként most Anglia másik végében van, délen.
Hétfőn megérkezés után (a reptéren láttuk Pindroch Csaba színészt, yeah) kocsival elvittek minket Birminghamban, szigorúan a bal oldalon haladva és közben esett az eső. Ebből tudtuk, hogy nem térítették el a gépet. A sofőr saját bevallása szerint ez volt a legcsendesebb útja, ugyanis végigaludtuk az egész másfél órás utat. Birminghamban aztán az Old Fire Station nevű ex-tűzoltólaktanyába fészkeltünk, fejenként egy akkora szobaban, mint otthon a tévénk, na jó túlzok, szóval egy ágy plusz egy szekrény, de ez akkor elég is volt bealudni egy kicsit. Aztán délután megjött Kasia, a kedves lengyel szőke szervezőlány, vele beszélgettünk a ránk váró dolgokról, aztán magunkra hagyott minket, mi meg kiruccantunk Birminghamba (helló Tamás&Orsi!). Ezek az angolok teljesen rá vannak pörögve a karácsonyra, már most teljen pompában minden, integető mikulás meg minden ami kell, volt egy frankfurter market, kirakodóvásár mint a Vörösmarty téren, édességárusok, körhinta. Az első kaja amit ettünk az egy Bratwurst volt, igazi british food, isn't it? :) Aztán megnézegettük a boltokat, az árak szinte ugyanazok mint otthon, Bigmac, mozijegy, ilyeneket néztünk. Csakhogy itt a minimálbér nem ugyanannyi, hoppá. Ennyit számít a háromszoros GDP, hoppá!
Beugrottunk Vikivel a Tescoba, kekszért meg gyümiléért, ahogy ott beszélgettünk magyarul, ránk köszönt egy srác, dumáltunk, ő műszaki menedzserként végzett, kijött angolul tanulni és dolgozni, na hát nem lettem nyugodtabb, ő ugyanis már egy ideje kint van, angolul még nem tud, de ukránból már jól áll, ugyanis a gyár ahol melózik, tele van külföldiekkel, akik egymással beszélgetnek, amúgy ez egy csokigyár és dobozokat pakol, szóval nem fenékig tejföl.

Na haladok a meséléssel, szerda reggel Kasia bevitt minket egy HSBC bankba számlát nyitni, ahol Winston a csupamosoly néger srác (szóban nem használtuk a néger kifejezést sehol, mert még a végén félreértik, maradt a színesbőrű, azt biztos nem értik) kalauzolt minket az ajánlatok tengerében, egyébként meg a havi számladíj sem magas, viszont még biztosítás is van benne. Aztán zúztunk a vasútállomásra, irány Nottingham.

Nottinghamról gondolom mindenkinek a sherwoodi erdő meg Robin Hood jut eszébe, na hát érdemes egy pillantást venni a térképre, az erdő jóval arrébb van, viszont van errefelé egy csomó golfpálya.
Ha beírod, a Google Mapsbe, hogy Nottingham meg Sherwood, akkor a Hartington Road jön fel, valószinűleg itt lakik most Little John és barátja, Tuck. :)

Nottinghamben egy rendes szállodában töltöttünk egy éjszakát, előtte azonban tettünk egy sétát, egészen a plázáig, megnéztünk pár boltot, nagyon jó kis egyfontos boltjuk van (Poundworld), egy font ugyebár kb. 300 Ft mostanság, viszont tök értékes dolgokat vehetsz belőle. Voltunk egy Boots store-ban is, (ez ugyebár a lánc, ahol dolgozom,) az első vásárlásom egy átalakító adapter volt, amit otthon nem tudtam venni. Itt is 240V a hálózati feszültség, viszont más a csati, nekem viszont kellett a laptophoz meg a telefonhoz. (Ezt azok kedvéért írom, akik terveznek kijönni.)
Este megvacsiztunk (eddig a cég fizet mindent), én ittam egy whisky-t, Viki egy Tequilát, amihez a citromot a rettentően flegma pincérsrác a kezében hozta ki az asztalhoz, és csak úgy letette. Legalább valami alátétet tehetett volna alá. :) (Alátét?? Mi alátét?)
Na ennyit egyelőre, remélhetőleg legalább heti egyszer frissítem, tudniillik itt nekem majd dolgozni kell ám hétköznap. :)

Addig zene.