Sajnos malgabo az elmúlt hetekben fáradtságra hivatkozva nem nagyon tud írni. Ezt tanúsíthatom, hiszen hazaérkezvén a patikából ingben és nyakkendőben szokott elaludni a kanapén, így hát maradok én, kedves olvasótábor.

Már régóta tervezem leírni a tapasztalataimat, amit munka közben szereztem.

Történt ugyanis, hogy végre élesben is dolgozom az optikusnál, amit egyébként kedves honfitársak tettek nekem lehetővé, amiért ezúton is nagyon hálás vagyok. Röviden a bizniszről: egy családi vállalkozás tulajdonában van két optikai szalon, az egyik malgabo patikájától nem messze, Nortonban, a másik Thornaby-ban. Apa és fia a két optikus, ők tartanak szemvizsgálatokat a két üzletben felváltva. Az én feladatom amolyan recepció-féle, bár azt hiszem itt inkább a dispenser vagy optical assistant lehet a megnevezés. Hogy őszinte legyek, azt hittem sokkal egyszerűbb lesz a feladatom, de pár óra alatt rájöttem, hogy ez kőkemény lesz. Egyrészt van egy rakat feleslegesnek tűnő adminisztráció, amit itt kizárólag kézzel vezetnek (kartonozás, voucher kitöltés, kassza: a számla írástól a könyvelésig, javítások, megrendelések, kommunikáció a betegekkel levélben és a többi) így aztán egy szemvizsgálathoz túlzás nélkül minimum fél órányi adminisztráció szükséges. Én legutoljára ilyet 1994-ben láttam a gyerekorvosnál, de az már legyen az én bajom. Ha lenne számítógépük, akkor rám biztos nem lenne szükség. Másrészről gyakorlatilag mindent meg kellett tanulnom ami a szemvizsgálattal kapcsolatos. Mivel sose hordtam szemüveget, ez egy kicsit új volt nekem. Mostanra azért képbe kerültem az axis, cylinder, presciption ügyében, pupil distance és reading add is sima ügy már. Vágni kell a cukorbetegekre és a glaukómásokra vonatkozó szabályokat, ismerni kell a NHS támogatási rendszerét, ami nem egyszerű. Na meg aztán olyan hétköznapi dolgokkal is meg kell küzdeni, mint a „le tudná betűzni kérem a nevét?”, és mivel itt kartonozós rendszer van, nincs olyan ám, hogy elkezdem bepötyögni, aztán előbb-utóbb kidobja a rendszer. Ja és persze ennek következtében a kézírások olvasása is elég komoly kihívás. Mindemellett ott vannak még a kontaktlencsés dolgok, a reklamációk, orvosi riportok, különböző fizetési metódusok (mert ugye itt pl használnak csekket fizetésre, ami nekem aztán végképp vadiúj). Legutóbb pedig megtanultam néhány szemüveg-javítási fortélyt (csavar ki-be, lencse ki-be, szár igazítása, stb...), ami elég szórakoztatónak bizonyult számomra, mivel az ilyen jellegű kézügyességi feladatok sosem álltak távol tőlem. Nagyon tetszik az, hogy a szerelésekhez van egy külön kis műhely pult, számos csavarhúzóval, csavarral, szétszedett szemüveggel, ráspollyal, színes kis kütyükkel, gépekkel, satuval. Tisztára Éder mester. :)

Nade ígértem pár szót az angol munkamorálról. Meggyőződésem, hogy az itt nincs. Hozzátartozik a történethez, hogy Angliában nem beteg annyira a társadalom, hogy mindenki azt higgye, kizárólag diplomával lehet érvényesülni. Ezért viszonylag kevesen (mondjuk a hazaihoz képest) folytatják tanulmányaikat 16 éves koruk után, ezért itt meglepően sok a képzetlen vagy éppen szakmunkás munkaerő. Talán ez így is van rendjén, mert itt ők is meg tudnak élni tisztességesen. A nemzeti minimálbér itt Ł 5.80/óra bruttó (ha jól tudom) ami 300-as forint árfolyam esetén több mint 1700 Ft. Ebből azért még itt is elég jól el lehet karistolni. Ráadásul aki ilyen keveset keres, az kaphat még úgynevezett income supportot, azaz fizetéstámogatást (az állambácsi kiegészíti a fizetését), vagy különféle adókra vonatkozó kedvezményeket, egészségügyi ellátásra vonatkozó kedvezményeket. Tehát van itt minden, cirkusz és lágy kenyér. Ennek megfelelően azonban mintha az emberek úgy viselkednének itt mint Misi Mókus az örökké termő fával, szóval nem nagyon törik össze magukat a munkáért, és ha van is munkájuk, akkor sem teszik oda magukat igazán, nem lojálisak, nem dolgoznak keményen, igazándiból sz@rnak bele. Ha nincs munkájuk akkor is gondoskodik róluk az állam. Vegyük példának az egyik kolléganőmet, aki 21 éves, két gyermek boldog édesanyja (egy 7 éves és egy 11 hónapos). Mivel egyedülálló (leányanyáknál ugye ez nem ritka) ezért állam bácsi adta neki a lakást, hogy tudjon éldegélni, a két kisgyermek után vélhetően kap támogatásokat, tax creditet, council tax benefitet, és ugye van egy remek állása az optikusnál. Néha bejön dolgozni, néha nem. Néha az anyukája betelefonál, hogy a lánynak fáj a feje, most nem tud jönni. Nem törődve azzal, hogy mi lesz a munkahelyén. Az adminisztrációt nem igazán vezeti rendesen, nem írja fel pontosan a neveket ami végzetes hiba a fentebb említett kartonozó rendszer miatt, néha később jön be mint maguk az időpontra érkező betegek. És így se rúgják ki (bár azért titkon ebben reménykedek), hanem felveszik a lelkes urszuszkát, aki majd a hiányzásait ad hoc jelleggel lefedi.

Érdekes kis hely ez az Anglia, úgy is mondhatnám, hogy mi ezt magyarok nem érthetjük!